Szia,

örülök, hogy itt vagy, már vártalak!

Elsősorban köszönöm a bizalmadat, hogy felkerestél! Bízom benne, hogy azért vagy itt, hogy valami maradandót alkossunk: valami olyat, ami örökségként megmarad az unokáknak, dédunokáknak is.

Ahhoz, hogy igazán különlegeset tudjuk együtt alkotni, szükség van a személyes kapcsolódásra, arra, hogy egy hullámhosszra tudjunk kerülni. Ehhez az alkotáshoz mindkettőnkre szükség van. Fontos, hogy ismerd a fotós stílusomat és valóban engem válassz. Én mindent meg fogok tenni, hogy az együtt töltött idő a lehető legvidámabban, oldottabban repüljön el, miközben csodás képek készülnek rólad. Nálam ne számíts statikus, beállított pózokra – hacsak nem épp ahhoz van kedvünk 🙂 – sokkal inkább játékos, mozgékony élményben lesz részed. Igyekszem rugalmasan – a Te igényeidet, a körülményeket és a saját kreativitásomat egyaránt figyelembe véve – jelen lenni és a saját egyéni meglátásaimon keresztül megragadni a pillanatokat.

Ehhez tőled azt szeretném kérni, hogy hozz magaddal egy adag nyitottságot, érdeklődést, felszabadultságot, hogy valóban el tudd magad engedni a kamera előtt. Ne addógj, ha olyan személlyel érkezel, aki nehezebben oldódik fel a fényképező előtt, bevetünk majd minden eszközt, hogy ez megváltozzon.

Ha van a fejedben már egy elképzelés, vágy, amit szeretnél megvalósítani (akár egy konkrét Pinterest tábla), bátran oszd meg velem, igyekszem a lehetőségekhez mérten teljesíteni.

Alig várom, hogy személyesen is találkozzunk!

Dóri

csodálatos dolog

ha van annyi időd, hogy alaposan végigolvasd az ajánlatot,
de néha csak 5 perce van rá az embernek, úgyhogy itt egy rövid összefoglaló ↓

az érzés

tekintsetek erre a fotózásra egy élményként, amiről gyönyörű képeket kaptok emlékbe

a válogatás

az előszűrt nyers képekből ti választjátok ki azokat a képeket, amiket szeretnétek, hogy megszerkesszek

az öltözet

kerüljétek a túl erős, élénk, szaturált színeket, a földszínek jobban mutatnak és a fotós stílusomba is azok illenek
az egyszínű, vagy monokróm színek szuperek, a mintás, feliratos, flitteres vagy csillogós ruhadarabokat nem javaslom

az ár

válasszátok a meghitt (50.000 Ft) vagy az önfeledt (60.000 Ft) csomagot

a fizetés

az anyagiakat a képek átadása után rendezzük
a számla kiállításához szükségem lesz a teljes nevedre és lakcímedre

a közzététel

az elkészült képeket, valamint a fotózás során készített behind-the-scenes jellegű videókat közzétehetem a közösségi média oldalaimon, weboldalamon és a kiajánlóimban

CSOMAGOK

Meghitt

1 órás időtartam
40 szerkesztett kép
3 héten belül

50.000 Ft

Önfeledt

1,5 órás időtartam
60 szerkesztett kép
3 héten belül

60.000 Ft

Extrák

további képek: 1000 Ft/db
ha stúdióban szeretnétek a fotózást, akkor számoljatok a stúdió bérleti díjával (15.000 Ft/óra körüli összeg)
Budapesten kívüli utazási költség: 120 Ft/km

Infók

időpont és helyszín

A stílusomhoz legközelebb a lágy, puha fények illenek, ezért is szoktam a naplemente előtti órát javasolni a fotózásokhoz. Szeretem minél jobban kihasználni a természetes fényeket. A naplemente előtti fotózás mellett a reggeli fények is csodásak tudnak lenni, így a korán kelők akár ezzel a lehetőséggel is élhetnek.

Előfordulhat – főleg a téli időszakban vagy élethelyzetből fakadóan, pici babával -, hogy nem szeretnétek a szabadban fotózkodni, ilyenkor vagy egy stúdió felkeresését javaslom, vagy – amennyiben ez számotokra is komfortos – a saját otthonotok is tökéletes helyszín tud lenni.

 

A helyszínnel kapcsolatban elsősorban azt érdemes eldönteni, hogy a városi légkör vagy a természetközeliség áll közelebb hozzátok. 

Gondoljátok át, hogy mit csináltok szívesen szabadidőtökben, hova mentek szívesen, milyen programokon vesztek részt. Ez lehet egy piknikezés egy dombtetőn, vagy egy kávézás a városban, akár egy vízparti bolondozás.

Abszolút nyitott vagyok az ötleteitekre, hiszen az a célom, hogy Titeket önazonosan, valódiságotokban mutassalak meg.

Infók

a képek kiválasztása

Szeretnélek bevonni a fotók kiválasztásának folyamatába, hogy a számodra legkedvesebb képeket kapd meg szerkesztve. A fotózás utáni 2 munkanapon belül megosztok veled egy online platformon létrehozott albumot, ahova a nyers (de előzetesen leválogatott) képeket töltöm fel.

Hangsúlyozom, hogy ezek nyers képek: kérlek, ne töltsd le, ne osszd meg, vagy ne használd fel őket semmilyen más módon.
Biztosíthatlak afelől, hogy a szerkesztés után sokkal jobban lesznek, tehát megéri még egy kicsit várni :))

Ebből az albumból Te választhatod ki a csomagodnak megfelelő mennyiségű képet, erre 1 hét áll rendelkezésedre. Természetesen további munkadíj ellenében választhatsz többet is :)) A határidő letelte után 2 héten belül megszerkesztve átadom a képeket elektronikusa.
Ha esetleg hamarabb végzel a képek kiválogatásával, mindenképp írj egy e-mailt nekem, hogy elkezdhessek a képeken dolgozni.
Mindig megszerkesztek legalább 1 képet és megosztom Veled a nyers képekkel együtt, így már láthatod előre, milyenek is lesznek majd szerkesztés után a képek.

„Dórival és Danival idén már harmadik alkalommal találkoztunk. Lassan hagyománnyá válik az őszi családi fotózásunk – és már nem kérdés, hogy csak őket keressük. Három kislányunkkal feladtuk Dórinak a leckét, de már az első alkalommal olyan profi volt, mintha mindig is ezt csinálta volna. Végtelen kedvességével, játékosságával, kreatív ötleteivel folyamatosan lekötötte a lányokat és előhozta belőlük a saját énjüket. A családi fotók így aztán mind nagyon valódiak, őszinték. Ma már az egész fotózás legkevésbé sem feszengés, hanem csak egy önfeledten eltöltött óra a természetben, ahol Dóri „lesben áll”, hogy elkapja a legjobb pillanatokat. Jó szívvel ajánlom! 🥰

Ágota

Te is szeretnéd képekbe zárni a történeteteket?

Infók

fizetés

A fizetésre csak a képek átadását követően kerül sor.
Jobb szeretem, ha elégedettek vagytok a képekkel és a fizetés csak ezt követi.

Bár eddig az a tapasztalatom, hogy akik – látva a korábbi munkáimat – engem választottak, azt a stílust és igényességet kapták, amire számítottak, mégis elképzelhető, hogy valaki más végeredményre számít. A fizetés azonban ettől függetlenül esedékessé válik, hiszen az időm és az energiám is benne van a közös projektben. Más kérdés, hogy őszintén fogom sajnálni, hogy nem találkozott az elképzelésetek azzal, amit nyújtani tudtam.

A végösszeg tartalmazza az eredetileg választott csomag árát, valamint az esetlegesen felmerülő további költségeket (stúdió bérleti díja, utazási költség, további képek).

A kiállított számlán fog szerepelni az utaláshoz szükséges bankszámlaszámom. Amennyiben arra lenne igényetek, készpénzben is lehetséges fizetni, bár én az utalást preferálom.

Számlázási adatok

A számla kiállításához szükségem lesz a teljes nevedre és lakcímedre.

TÖRTÉNETEK

Infók

a képek közzététele

Az elkészült fotókat, a fotózásról készített rövidebb, „színfalak mögötti’ videókat közzétehetem a közösségi média oldalaimon, honlapomon, valamint kiajánlókban.

Ez sokat segít nekem abban, hogy a vállalkozásom fejlődhessen, hiszen nagyon sokan, talán éppen Te is valamelyik közösségi média platformon láttad a képeimet és tetszettek meg. Így kérlek ezt tartsd szem előtt, amikor úgy döntesz, hogy engem választasz.

Ugyanakkor el tudok képzelni olyan helyzetet, életszituációt, amiről nem szeretnétek képeket viszontlátni az interneten. Ezt megértem és elfogadom, ugyanakkor semmiképp nem szeretném, hogy kizárólag emiatt kelljen mást választanotok, ha egyébként a képeim hangulata és stílusa olyan, ami közel áll hozzátok. Kérlek jelezzétek előre, amennyiben a képek megosztása problémát jelentene nektek. Bízom benne, hogy találunk köztes megoldást (pl. csak olyan képeket osztok meg, amelyek részletképek, közeli képek, ahol a személyek nem felismerhetőek stb.)

Feltüntetés

Szintén sokat jelent nekem, ha megjelölitek a fotós oldalamat (@dorsphotos), amennyiben Ti is posztoltok az elkészült képekből.

Öltözködési tippek

A stílusom akkor tud igazán érvényre jutni, ha néhány alapvető szempontot figyelembe vesztek az outfit kiválasztásánál. Nemtől függetlenül azt szoktam javasolni, hogy a színválasztásban a föld színekre hagyatkozzatok, valamint kerüljétek a nagyon erős, nagyon élénk, nagyon telített színeket. Ha megfogadjátok a javaslatomat, akkor az alábbi színeket érdemes kiindulási alapnak venni 🙂

 

Szintén hangsúlyos és érdekes lehet az anyaga a ruhának, amit választotok.
Vizuálisan nagyon jól tudnak mutatni az olyan anyagok, mint a len, a csipke, a kötött, a bőr vagy a farmer, akár ezeknek a kombinációja.
Javaslom, hogy inkább az egyszínű, monokróm irányba keresgéljetek és kerüljétek a nagy mintákat, feliratos, flitteres vagy harsány ruhadarabokat.

Érdemes azt szem előtt tartani, hogy a kevesebb néha több: elsősorban Titeket szeretnénk megmutatni és a hangsúly kevésbé egy egyedi, látványos ruhán lesz.

Bár én személy szerint nagyon szeretem a feketét, mégis azt javaslom, hogy lehetőség szerint kerüljétek a teljesen fekete, sötét öltözetet a fotózásnál, mert bár valóban karcsúsít, valahogy mégis alaktalanságot okoz a fotókon. Ez nem jelenti, hogy teljesen el kellene vetni, de érdemes például alulra meghagyni a sötét ruhadarabot és felülre a fent is javasolt világosabb színekből öltözködni, hogy megtörjük a hatását.

Amennyiben többen érkeztek a fotózásra, ne felejtsétek el megnézni az összhatást. Érdemes egy adott színnél, annak árnyalatainál maradni, hogy az köszönjön vissza mindenki megjelenésén.

Maradt még kérdésed?

Ha már idáig jutottál az olvasásban, akkor biztos vagyok benne, hogy tényleg érdekel a fotózás – én már nagyon várom, hogy megismerjelek, beszélgessünk és valami maradandót alkossunk együtt 🙂 Írj nekem, hogy együtt keressünk megfelelő időpontot a fotózásra.

GY.I.K.

Hol kerüljön sor a fotózásra?

Elsődlegesen azt kell eldönteni, hogy szabadtéri vagy beltéri helyszínt választanál. A megfelelő helyszín kiválasztása nagyon fontos, hogy minél inkább hozzád/hozzátok illő képek készülhessenek, ezért erről mindig közösen döntünk.

Retusálod a képeket?

Az utómunka főleg az expozíció, kontraszt, bőrtónus beállításokból, illetve a ‘hangulat’ megteremtéséből áll, nem pedig az egyes bőrhibák eltüntetéséből, ésszerű keretek között kérhető néhány kép retusálása, de nem ez a fő irány.

Az utazási költséged benne van az árban?

Budapesten kívül az üzemanyagköltség 120 Ft/km.

A nyers képeket elkérhetjük?

A nyers képek, felvételek egy félkész állapotot tükröznek, félkész munkát nem adok át, így erre sajnos nincsen lehetőség.

Mikorra érdemes a fotózást időzíteni?

Az igazán különleges képekhez szép, lágy fényekre van szükség, ami általában vagy kora reggel, vagy a naplemente óráiban adatik meg, a déli órákat (11 után és 15 óra előtt) kifejezetten nem javaslom.

Beltéri fotózás esetén milyen helyszínt javasolsz?

Beltéri fotózás esetén felmerülhet stúdió bérlése (ennek az árát nem tartalmazzák a csomagajánlatok, nagyságrendileg 15.000 Ft/óra összeggel kell számolni budapesti fotóstúdió esetén), vagy akár a saját lakásod is.

hu_HU